A Közkincs program

A közművelődés területén feladatokat ellátó intézmények és a térségben ugyanezen a területen dolgozó szakemberek között akadozó az információ-áramlás, nem megfelelő a kapcsolattartás, és a szakemberek, civil szervezetek - nem feltétlenül saját hibájukból adódóan - területük adottságaival sincsenek mindig teljesen tisztában. A Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása azt a célt tűzte ki maga elé, hogy segíti az információ-áramlást, a területen dolgozó szakemberek munkáját, a közös gondolkozást, felhívja a figyelmet az együttműködés fontosságára, s ez által elősegíti, a kistérség kulturális irányú fejlődését. E cél érdekében 2007-ben a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása pályázatot nyújtott be Kistérségi Közkincs Kerekasztal létrehozására és működtetésére a Csongrádi Kistérségben, melyet az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásra érdemesnek ítélt meg A pályázat célja, hogy kerüljön be a kistérségi döntéshozók és előkészítők gondolkodásmódjába a kulturális fejlesztés, mint a területfejlesztés egyik elengedhetetlen része, amely a térség fejlesztési teveinek megfogalmazásakor kihagyhatatlan tényező. A kultúra területén feladatot vállalók között alakuljon ki és erősödjön a közös tervezés, valamint a cselekvés. Az előkészítő és elemző munkával a szakemberek készüljenek fel a különböző pályázati források és normatív támogatások lehívására, a kulturális fejlesztések területén is.

Magunkról

A 2007-13. közötti időszakban jelentős regionális illetve ágazati források nyíltak / nyílnak meg a kulturális intézményrendszer infrastrukturális fejlesztésére, az életen át tartó tanulás támogatására, a lakosság életminőségének fejlesztésére, az épített és szellemi örökség megőrzésére, valamint a települések turisztikai vonzerejének növelésére.
Ezekre a forrásokra azonban csak a települések, intézmények, gazdasági és civil szervezetek együttműködésén alapuló, közép és hosszútávon is megalapozott projektjeivel lehet pályázni, a közös cél megvalósítása érdekében.
A sikeres fejlesztés fontos feltétele, hogy megtörténjen a kulturális területen dolgozó munkatársak, társadalmi szerepvállalók, illetve segítők felkészítése a partnerségben történő együttműködésre, a pályázatírásra, a projektfejlesztésre és megvalósításra.
A fenti célok elérése érdekében alakult meg a Csongrádi Kistérség KÖZKINCS kerekasztala, mely megfelelő alapot nyújthat a térség további kulturális fejlődéséhez. A Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása 2007-ben nyert pályázati támogatást a kistérségi KÖZKINCS kerekasztal működtetésére. A pályázat alapján a kerekasztal feladatai az alábbiakban fogalmazhatóak meg:
- Részvétel a kulturális tervezési, fejlesztési folyamatokban,
- Térségi/mikrotérségi szintű pályázatok készítése,
- Információ közvetítés az egyes kulturális intézmények és együttműködő partnerek között,
- Kistérségi kulturális adatbázis, ezzel összefüggő szolgáltatásjegyzék készítése,
- Kulturális/közművelődési stratégia elkészítésének koordinálása.
A kerekasztal 2007 decemberében kezdte meg működését, előre meghatározott munkaterv alapján.


  • Mai nap




  • Google   Közkincs